2Móz 2,11–15.23–25
Az ember saját próbálkozásai és Isten szabadító terve
Mózes Isten eszköze lesz a szabadításban, de még az elhívás előtt van.
Isten már eldöntötte.
Mózes „azt gondolta, hogy Isten az ő keze által ad szabadulást” (ApCsel 7,25). Isten terve valóban az, hogy Mózes által, de nem „az ő keze” (saját ereje) által.
Minket is feszít sok minden: tenni kellene ezt is, azt is, hogy jobb legyen.
Nem biztos, hogy látjuk magát a problémát. Mózes láthatta Izráel nehéz sorsát, ebből akarta kivezetni, de Isten többet akart adni: szövetséget, az Ő állandó jelenlétét (hogy „az Ő népe” legyenek, „papok királysága és szent nép”).
Mi „tudjuk”, hogy a megtéretlen ember (a nép) fő problémája a bűn, az Isten nélküli élet. Tudjuk, hogy Isten Krisztusban szövetséget akar kötni az egyes emberekkel.
Sokszor mégis jobban izgat az, ami „látható”: látható (részleges, egyedi, evilági) bajokra keresünk „kézzelfogható” megoldást (pl. szociális buzgólkodás, világi igazságszolgáltatásnál közbenjárás – imádság és evangéliumhirdetés helyett/rovására).
Aki „tenni akar” valamit, még nem biztos, hogy Isten el akarja hívni.
Mózest el akarta hívni, de még alkalmatlan volt. Be kellett látnia, hogy saját maga semmit sem tud tenni népe megszabadítására. 40 év következik, ezalatt tanulja, hogy ő semmi, alkalmatlan Isten tervének véghezvitelére.
Ekkor szólítja meg Isten. Meg kell tennie az engedelmességi lépést. Hinnie kell, hogy Istennek van ereje a szabadításra, és cselekedni tud még egy „semmi emberen” keresztül is. Ekkor lesz alkalmas.
Ide már semmit sem hozhatott magával korábbi életéből. Pl. azt sem, „hogy a fáraó leánya fiának” mondják. Vezetővé lesz, de nem azért, mert a földi „vezetők” befogadták, hanem mert Isten tette azzá.
Isten útmutatása alapján kell „leltároznunk”, ld. Pál apostol élete. Pál „magával hozta” céltudatosságát, igeismeretét – de új módon, új cél szolgálatában. Isten tudja, hogy amim van, abból mi szolgálhatja az új célt és mi nem.
Az egyházban – a hívők között is – „bejáratott” dolog, hogy (csak) emberi képességek alapján döntjük el, hogy ki mire alkalmas.
Saját szolgálatainkra felkészülésünkkor azt kell kérnünk, hogy Isten úgy munkálkodhasson (rajtunk keresztül), ahogy Ő akar. Enélkül nem ér semmit a jó tanítási anyag, a rengeteg munka, az ötletek stb. Akkor a váratlan helyzeteket is „rögtönözve”, indulatból kezeljük.
Mózes későbbi „indulatos” cselekedetei: a kőtáblák összetörése és a 2. vízfakasztás (4Móz 20,1–13; szemben 2Móz 17,1–7-tel); ezek következményei.
Mózes életében ezek már kivételek; a jelleme (új természete) szerint szelíd, alázatos. Sok támadás érte, és mindig az Úrhoz menekült. – Mi hova menekülünk, ha támadás ér?
Találkozhatunk olyanokkal (pl. gyerekekkel), akikkel egyik szolgáló sem tud mit kezdeni, Isten Lelke mégis dolgozik rajta, és átadja a szívét Krisztusnak. Ez olyan munkája Istennek, amit mi csak elronthatunk, ha beleavatkozunk az énünkkel. Tudnunk kell nem cselekedni, amit mi gondolunk, és tudnunk kell cselekedni, ahogyan Isten akar használni minket.